A szögediség fundamentuma
A szegedi Móra Ferenc Múzeum új állandó néprajzi kiállítása – címének megfelelően – azokat a sajátságokat mutatja be, amelyek révén Szeged kiemelkedett a dél-alföldi mezővárosok sorából. A cél kettős: egyrészt a 19. század végi és 20. század első felére jellemző paraszti – polgárparaszti életmód jellegzetességeinek, másrészt a közösség kiemelkedő tehetségeinek, alkotóinak megjelenítése, munkáikon keresztül. A tárgyak válogatásánál törekedtünk arra is, hogy napjainkhoz közelítve jelenítsünk meg egy-egy témát.
A kiállítás főcíméül Tömörkény István egyik novellájának címét választottuk. A múltra utaló cím a tárlaton bemutatott tárgyak korára utal, illetve áthallással a klasszikus értelemben vett paraszti világ eltűnésére is. Az alcím ugyanakkor azt jelzi, hogy a tárlaton megjelenő foglalkozások, szokások adták a 20. század közepéig a szegediek identitásának alapjait. (Érdekesség: egy napjainkban készült, „Ilyenek a szegediek” című, interneten terjedő grafika meghatározásai között a kiállításon is megjelenő témák közül több is megjelenik – a szegedi papucs, a paprika, a piac, az ö-ző nyelvjárás.)
A szegedi nagytáj hagyományairól évszázadok óta rendelkezünk leírásokkal. A kiállításban emléket állítunk azoknak az íróknak, tudósoknak, akik páratlan szorgalommal örökítették meg a vidék lakóinak ünnepeit és hétköznapjait. A tárlat anyagát az ő írásaikra, a múzeum gazdag néprajzi gyűjteményére és audiovizuális archívumaira támaszkodva állítottuk össze. A szegedi nagytáj „krónikásai” közül Kálmány Lajos, Tömörkény István, Bálint Sándor és Juhász Antal munkásságát tártuk a látogatók elé.
A vidékünkön még hallható, ö-ző nyelvjárást népdalok, mesék segítségével mutatjuk be. Multimédiás képernyőn három választási lehetőséget kínálunk: egy tündérmesét a Bálint Sándor által felfedezett zsombói mesemondó, Tombácz János repertoárjából, egy Rózsa Sándor mondát szintén az ő történetei közül, valamint 5 szegedi népdalt, melyeket a népszerű Bozsó Antal, „Atya” előadásában hallhatnak a látogatók. Az audio felvételek hallgatása közben egyrészt a Tombácz János által készült meseillusztrációk által inspirált animációk, másrészt a felénekelt dalok hangulatát és témáját megjelenítő diasorozatok (Nyilasy Sándor festőművész képei, a múzeum pásztorfaragásainak szerelmi motívumai, archív fotók) láthatók a multimédiás képernyőn.
Az árvíz után nagyvárosias formában újjáépült Szeged határában napjainkig meghatározó a tanyás gazdálkodás. A kiállításban bemutatjuk a homoki gazdálkodás termelési technológiáját és sajátságos eszközkészletét, kiemelve a néhány évtizede még meghatározó, mára csökkenő jelentőségű fűszerpaprika-termesztés hagyományait és jelenét. Külön vitrint szenteltünk az egykori pusztai (félrideg) és az azt követő istállózó állattartás eszközeinek (fokosok, béklyó, billog, birkanyíró olló, marhacsengő, kolomp). A marha- és juhtartás kiemelkedő ága volt a szegedi gazdálkodásnak. A város határának nagyobb részét kitevő homok megkötése és termővé tétele sajátos művelési formák és eszközök kialakulását eredményezte, amelyet szintén felidézünk a tárlaton. A paprikatermesztés és feldolgozás eszközei közül látható többek között egy hagyományos, nagyméretű famozsár, külű, amelyben az egykori kistermelők, paprikakikészítők törték porrá a fűszerpaprikát. A Szegedet a nagyvilággal összekötő paprikakereskedelmet a márkajeles fémdobozok (Kotányi, Bokor, Szécsi nagykereskedők) idézik fel.
A szegedi szőlőtermesztés a filoxéra járvány után virágzott fel. A művelés eszközei sajátos csoportját képezik a mezőgazdasági szerszámoknak. A termesztés munkaeszközei mellett a feldolgozás és a borászat egy-egy sajátos eszközét is elhelyeztük a kiállításban, pl. egy míves réz mustszűrőt.
A paraszti gazdálkodás és a mezőgazdasági termelésre alapozott iparágak mellett olyan jeles kézműiparok ismertetésére vállalkoztunk, mint a híres szegedi papucs készítése, a késes mesterség, a kékfestő ipar és a bognárok, kocsigyártók tevékenysége. A papucs és a szegedi halbicska országos és világkiállításokon is számos sikert hozott Szegednek, pl. a Sziráky József által készített tiszabicska az 1897-es brüsszeli világkiállításon bronzplakettet kapott. A trianoni határok meghúzása előtt Szeged a régió kékfestő központja volt, a mesterség hanyatlása részben a piacok elvesztésével, részben a gyári kartonáru terjedésével kezdődött. Ugyancsak hasonló okok vezettek a kocsigyártás eltűnéséhez is, noha a Hodács-féle Első Alföldi Kocsigyár éppen Szegeden jött létre. A szegedi papucs szerepel a Magyar Értéktárban és a Szellemi Kulturális Örökség magyarországi jegyzékén.
A tiszai halászat, mint a 19. században meghatározó megélhetési forrás, nem maradhat ki a bemutatásra kerülő szegediségek közül. A hal egykor fontos kiviteli cikk volt, napjainkban jobbára már csak a szegedi halászlé őrzi emlékét. A tárlaton az egykor használt eszközök mellett megjelennek a mesterséget bemutató archív fotók is. A Tiszához és mellékvizeihez kapcsolódó haszonvételek közül kiemeljük a Szellemi Kulturális Örökség nemzeti jegyzékén szereplő gyékényszövést, jellegzetes, napjainkban is készített termékeivel.
Szeged belvárosának bécsi és budapesti építészek által tervezett palotái mellett a külső városrészekben épített parasztházak napsugárdíszes oromzatait a legszebbek között tartják számon a kutatók, ezek bemutatását elsősorban fotókon, illetve az újjáépítés során fő szerepet játszó Lechner építésziroda által készített típusterv által tudtuk megvalósítani. A paraszti házbelső jellegzetes berendezési tárgyai közül egy Tömörkény István által gyűjtött menyasszonyi ládát, valamint egy Bálint Sándor hagyatékában őrzött Mária-házat emelném ki. A közelmúlt parasztpolgári lakáskultúráját képviseli a házak belső díszítésére használt festősablonok, hengerek bemutatása.
A városlakók és a határban élő tanyaiak egyik fő találkozási pontja a piac. A város egykori piacainak megjelenítése, és a mai állapotok egybevetése érdekessége a tárlatnak. A piacot idéző vitrinben a hagyományos árucikkek mellett egy, az ezredfordulón áruló fehérnemű-árus készletéből is bemutatunk jellegzetes, a tanyaiak által kedvelt darabokat.
A másik találkozási pont a templom és a szegediek Havi Boldogasszony tiszteletére tartott búcsúja. A 19. századi, paraszti magánáhítat tárgyai mellett bemutatjuk azokat a tárgyakat (rózsafüzérek, szenteltvíztartó, imakönyv, gyertyák, egyebek) is, amelyeket az 1990-es évek végén, Alsóvároson tartott havibúcsú vásárán gyűjtöttünk.
A tárlaton mintegy 200 tárgy szerepel, 130 négyzetméternyi kiállítóterületen elhelyezve.
A választott témák bemutatásához interaktív informatikai és manuális eszközöket egyaránt igénybe vettünk, segítve a látottak élményszerű, résztvevő feldolgozását. A meséket bemutató, említett képernyő mellett „beszélő tárgyak” színesítik az ismeretszerzést. A szegedi nagytáj, a szegedi nemzet határainak bemutatását egy nagyméretű, interaktív képernyő segítségével értük el, amelyen térképeken elhelyezett keresőpontok kínálják az információt. Ugyanezen az interaktív képernyőn, hasonló szerkesztési elvek alapján dolgoztuk föl a paprikatermesztés és kereskedelem, a papucskészítés, a késes mesterség, a napsugárdíszes oromzatok, a szegedi piacok és a tiszai halászat emlékanyagát és gazdag fényképtárát (mintegy 240 fotó) is, törekedve az ismeretek nemcsak a földrajzi, hanem korszakok szerinti (századforduló, 20. század közepe, ezredforduló) csoportosítására is. A szegedi termékek exportjának célpontjait külön térképen villantjuk föl, érzékeltetve a város és a „nagyvilág” kapcsolatát.
Fotók: Linczer-Katkó Izabella