Ha a látogató elmerül a Magyar Géniusz Vándorkiállítás kiállítótereiben, érezni fogja, hogy komplex, többrétegű élménybe csöppen. Ez nem csak a lenyűgöző, elgondolkodtató, s olykor-olykor meghökkentő látványnak, hanem az ott hallható dallamoknak is köszönhető.

Köztudott tény, hogy a zene tölt, oldja a feszültséget, kisimítja az összekuszált gondolatokat, ráadásul, ha vizuális és szöveges tartalmat kísérünk vele, színesíti és gazdagítja azt. E gondolat mentén kaptak helyet a tárlat egyes pontjain különféle muzsikák: klasszikus zenék, népdalok, indulók. Nem csak a négy, magyar, zenei géniusz, Bartók, Erkel, Kodály és Liszt csendül fel a kiállítóterekben, de további öt, műtárgyhoz kötődő muzsika is várja a szemlélődőt.

A zenék feljátszását, illetve az eredeti dalok újrahangszerelését egy kecskeméti zenei szaktekintélyre, Ittzés Tamásra és csapatára bíztuk. Olyan zenéket válogattunk ki közösen, melyek egyrészt népszerűek, ismertek, tehát könnyen felismerhetők a látogató számára, másrészt jól reprezentálják a magyar zenekultúra értékeit és sokszínűségét. „Eddig zenészként és komponistaként mindig a közönségnek játszottam és írtam. Most találtam szembe magamat először olyan feladattal, amikor a cél tulajdonképpen a háttérben maradás volt. Az is fontos volt, talán leginkább nekem, hogy a részben a muzeológusok által kiválasztott, részben általam javasolt többnyire szöveges dalokat úgy dolgozzam fel instrumentálisan, hogy ne csak egyszerűen megharmonizáljam őket, hanem a feldolgozás által más, magasabb szintre emelkedjen az eredeti zenei anyag. Sokszor egy-egy hangon, egy jól elhelyezett ritmuson múlik minden. Bevallom, hogy néhány darab fölött napokig ültem, próbálgattam, változtatgattam őket, mire megszületett az a megoldás, ami a kiállításon is hallható. Ha ezt a két, kissé anakronisztikus célt sikerült elérnem – vagyis, hogy azért hoztunk valami magasabb minőséget létre, hogy az háttérben maradhasson –, akkor maradéktalanul elégedett lehetek.”

Két klasszikus zenei darabnál – Kodály Zoltán: Intermezzo a Háry Jánosból és Bartók Béla: Este a székelyeknél – az eredeti jogutód által jóváhagyott feldolgozás szólal meg a kiállítótérben, az Erkel Ferenc Bánk bánjából ismert Hazám, hazám áriánál az énekhangot cselló helyettesíti. A Liszt Ferenc által komponált, szintén slágerszámba menő 2. magyar rapszódia esetében viszont nem a teljes darab került feljátszásra, hanem Ittzés Tamás olyan kivonatot készített az eredeti terjedelmében túl hosszú darabból, ami önmagában is megállja a helyét, s amiben benne vannak mindazok a részek, melyeket biztosan felismer a nagyközönség. A felvételeket a Debreceni Egyetemen játszotta fel és rögzítette három kollégája (Boda Balázs, Dombóvári Zsolt, Kozma Dávid) és négy diák (Kolcsár Borbála, Kokics Fanni, Kovács Marietta Mária, Tácsik Hunor) közreműködésével. Az egyetemen minden zenei körülmény adott volt ehhez a közös munkához. A komponálás, hangszerelés kéthetes erőltetett menete után néhány napnyi próbát követően két este sikerült felvenni a kilenc számot.

A fentieken túl öt egyéb muzsikát is hallhat a látogató, melyeket különféle tárgyakhoz rendeltünk. Ittzés Tamás így emlékszik vissza: „A kihívást az jelentette, hogy ezekben az egészen miniatűr zenei anyagokban, hogyan lehet olyat alkotni, hogy az zeneileg önmagában is kerek egész legyen, megálljon a saját lábán, de passzoljon az adott tárgyhoz is és többletérzelmet váltson ki. A célunk az volt, hogy filmzenéhez hasonló hatást érjünk el, tehát a zene simuljon bele annyira a vizuális tartalomba, hogy a látogató valójában ne vegye észre, hogy szól bármi is a hangszórókon.”

Volt, ahol könnyű dolga volt a zenei szakembereknek, nem volt kérdés ugyanis, hogy a huszárnyeregnél egy első világháborús katonanóta jelenjen meg, Mányoki Rákóczi-arcképénél a Rákóczi induló vagy a Kossuth Lajos levelét és bőröndjét bemutató vitrin előtt a Kossuth-nótának kell megszólalnia. Egyes darabok azonban már nagyobb fejtörést okoztak, mint például a honfoglaláskori tarsolylemezek is, de végül ezen műtárgyak mellé is megtaláltunk a megfelelő zenét, egy ősi motívumokat és archaikus elemeket hordozó, hegedűduóra hangszerelt népdalban. A munka izgalmát az adta, hogyan tudunk úgy hozzáadni az adott zenei darabhoz, hogy az megőrizze eredetiségét, de gazdagodjon, színesedjen is, s nem utolsósorban kéz a kézben járjon az adott tárggyal. „A Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország! című dal esetében például egy nagy lélegzetvételű, akusztikus, zenekari hangzást kellett szerényebb kondíciók között visszaadnom, úgy, hogy közben szerettem volna a dal nótás jellegét kisimítani, klasszikusabbá tenni. De úgy érzem, sikerült olyan közbülső szólamokat hozzáríni, amitől gazdagabb lett és a klarinétot kísérő vonósnégyesnek köszönhetően kicsit klasszikusabb is, a szó legjobb értelmében.” – mondta el Ittzés Tamás.