Szelei Mónika

Kis vargabetűvel érkeztem a múzeumi világba. Majd egy évtizedig jelmezkivitelezőként, jelmeztervező asszisztensként dolgoztam az Operaházban, ahol számos balett- és operaelőadás jelmezeinek színpadra állításában vettem részt. Díszlet- és installációtervezést először Drezdában, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetemen tanultam. Ezen az úton elindulva találkoztam pár éve a múzeumi installálással is.

A Magyar Géniusz kiállítás látványának megalkotásánál nagyon izgalmas kihívásnak tűnt, hogyan tudunk egy 72 múzeumból összeválogatott, rendkívül heterogén műtárgyanyagot adott négyzetméterek közé beszorítani, úgy, hogy megőrizzék a külön történetüket, de kontextusba helyezve egy egységes egész részeként egymással is beszélgessenek. Itt a forgatókönyv a dráma, a tárgyakra pedig annak szereplőiként tekintettünk. Ehhez nagyon meg kellett ismernünk a tárgyanyagot, mélyre ástuk magunkat a történeteikben, vonatkozásaikban, igyekeztük megtalálni rajtuk a „fogást”. A kiállítások installálásában itthon is egy újfajta irányzat bontogatja szárnyait, mely Európában és világszerte már jelen van egy ideje. Eszerint a látványtervezés a múzeumi közvetítésben is egyre fontosabb szerephez jut, mivel az emberek kognitív látásmódja jelentősen megváltozott. Ez a fajta innováció lehetősége a Magyar Géniuszban is felmerült, s ennek megfelelően igyekeztünk mi is nem megszokott technikai- és látványmegoldásokat létrehozni.